HA MEGTETSZIK VALAMI, ÉRDEKLŐDNÉL, VAGY RENDELNÉL, KÉRLEK ÍRJ NEKEM A SZINESKAVICS@GMAIL.COM- RA VAGY KERESS MEG A FACEBOOKON :)

KÖSZÖNÖM, HOGY NÁLAM JÁRTÁL, VISSZAVÁRLAK! :)

2012. január 2., hétfő

Lepkefingnyi boldogságaim :)


Nagyon érdekesen telt ez a néhány hét. 

Annyira leromlott az állapotom, hogy napi 8 óra fekvés a minimum amiben részem volt. Mivel 10 percnél többet nem tudok egyhuzamban ülni vagy állni, semmivel nem jutottam sehova. Már olyan helyeken is görcsöl és fáj ahol eddig nem és nem igazán javulok. 

Na szóval ennyit a kesergőről. Ami átsegített ezen a családom mellett egy ajándék Ritától. Csak lepkefingoknak hívom őket, a súlyuk miatt is :))

Bemutatom nektek az új családtagjainkat, az én lepkefingnyi boldogságaimat: Bogyót és Lunát. 

 

A papa rövid szőrű hófehér német angóra, a mama pedig acélszürke, hosszú szőrű tötrök angóra. 
Bogyó kisfiú és már 90 dkg, Luna ezüstszürke és 1 kg 20 dkg.  Bogyó nyugodtabb visszahúzódóbb, szeret paplan és minden alatt bújkálni és borzasztóan tud visítani, Luna a kislány és mint látszik a szeme sem áll jól, minden pillanatban rosszalkodik, szinte még álmában is. Nagyon nagyon bújós, rettentően igényli az ember közelségét. Bár ez nem igaz, hogy csak ő, mindkettő bújik és dorombol folyamatosan :) 
Nagyon jó az étvágyuk, szeretik a kutyi kaját és a sajtot meg a husit :))) 
Szotyikámat terorizálják rágcsálják a lábujjait, meg a farkát a viszonyukról mindent elmondanak a képek :)) 
Bóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóódog vagyok velük :)))))))))))))))))))))





















12 megjegyzés:

  1. Mielőbbi gyógyulást kívánok Neked! A fekvéstől pedig legyengűlsz nagyon! A cicáid tündérek természetesen a kutyád is ! Velük pedig jó sok foglalatosságod adódhat! Boldog Új Évet és gyógyulást kívánok !

    VálaszTörlés
  2. Szóhoz se jutok, micsoda élet lehet arrafelé! biztos nem érsz rá a magad bajára, ez se egy hátrány :)

    VálaszTörlés
  3. De drágák:-) Legyen bennük sok örömöd!
    Mellé kívánok neked is egy jobb évet, kevesebb fekvést. ( Mivel jelenleg szolidáris vagyok veled:-(( ugyanis én is nyomom...)
    Puszillak!

    VálaszTörlés
  4. Hát ezek tündériek, elolvadtam teljesen a látványtól!!! Az a kis pöttyös pocak aztán főleg imádnivaló! Remélem, hogy gyógyulást fognak hozni!!!

    VálaszTörlés
  5. Szomorúan olvasom, hogy nem jól vagy:-( Gyógyulást kívánok Neked minél hamarabb! Ezek a kis gyönyörűségek, imádni valóak:-))

    VálaszTörlés
  6. Tudtam én, hogy jó helyre kerülnek a kis drágák :-)))) Emlékszem, hogy izgultunk milyen cicák lesznek és reménykedtünk, hogy Bogyesz a papa! Tomi már akkor kijelentette, hogy ha csak egy cicája is lesz a nagy Lunának, az az övé, amikor még nem is volt biztos, hogy vemhes. Üdvözlet a tesóktól :-)

    VálaszTörlés
  7. Tündériek a kis "lurkók", teljen nagyon sok örömöd bennük:) Jobbulást kívánok, és jó egészséget 2012-re!

    VálaszTörlés
  8. Jobbulást kívánok!!! Gyógyulj meg mi hamarább...legyen örömöd ezekbe a kis vagányokba... édesek igy együtt..

    VálaszTörlés
  9. Lányok köszönöm :)
    Már most is sok örömet adnak, főleg mikor átgázolnak rajtam :))))
    Rita igen Bogyót úgy várta a férjem mint magát az Istent - ha lehet ezt mondani. Imádjuk őket :))

    VálaszTörlés
  10. azt mondtad jól vagy! A kis füllentő:)
    Jobbulást!!
    puszillak drága

    VálaszTörlés
  11. Hehe...másról nem is beszél.....bejön és elkezdi mondani, mit műveltek a macskák azóta, hogy nem hallottam felőlük (ez ugye ez előző nap estét es az aznapi hajnalt foglalja magában többnyire)
    Aha, és Kati hogy van? Tetszett neki a pacsker? a válasz: jól, igen. És képzeld el akkor a Kisbogyó ....... :-)

    VálaszTörlés
  12. Hát, ezek a falatkák, nagyon édesek!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...