Nem is igazán tudom, hogy hogy írjam le. Apróságok, amik rágnak.
Péntekre biztossá vált, hogy elveszett 4!!! csomagom a postán. Hetek óta nyomozzák, hogy hova lettek, hol akadtak el, ki is a hibás. Ajánlott szelvény ide ragszám oda egyik sem lett meg.
A tudakozvány szerint már az elosztóból nem jutottak ki. (Mi a sorsa a nem is könyvelt küldeményeknek? )
Mind a 4 csomag időre ment. Ketten tudtak róla, kettőnek szülinapi meglepi lett volna.
(Még jó, hogy Ritának személyesen tudtam átadni).
Már készítem a következőket, és szégyenkezem a csúszás miatt. :((
A posta ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Mivel nem volt értéknyilvánított mehetek a levesbe.
A másik dolog kicsit egyedibb. Olvastam Batorba írását, a kézzel készített ajándékokról, hogy mennyire örülnek neki, illetve ennyire fogadják el, mennyire kell is másoknak.
Akkor is bólogattam bőszen, hogy igen, ilyen félelmek szerintem minden alkotó embert rágnak.
Velem az történt, hogy az én kis Márthám a szemétre került. :((((
Szotyika sétáltatása közben kialakult egy kedves kis csapat.
Mi beszélgetünk, a kutyik meg együtt tombolnak esténként.
Össze szoktunk jönni egymás szüli meg névnapján vagy csak úgy. Hivatalos voltam az egyikük szülinapjára.
Készítettem neki egy nyuszit.
Reakció: "jaj de édi, de én az elefántokat szeretem!" - a nyuszi meg a tévé melletti zugban kötöt ki a vendégség végére.
Nekiálltam hát Márthát készíteni a hölgynek. Át is adtam.
Ugyan olyan mint amit Rita is kapott, kettő készült belőle.
Sárga kabát pöttyös ruha.
A reggeli kutyasétáltatásnál nagy lelkesen a kezébe nyomtam az ünnepeltnek.
A következő párbeszéd zajlott le:
- Jaj de ari.
- Örülök, hogy tetszik!
- De mért nem piros a kabátja??
- Mert a sárga- kék pöttyös ruhához úgy gondoltam a sárga kabát illik .
- Mért nem felfele áll az orra??
- Mert ez a fazon ilyen. Márthának ilyen orra van.
- De mért nem áll fel az orra?? Így nem hoz szerencsét! bla bla bla... Nekem ez így nem kell!
Válaszra nem igazán voltam képes. Álltam mint akit leforráztak. Szégyen ide szégyen oda kivettem a kezéből az elefántot, és belevágtam a szatyorba. Kicsordult a könnyem. A másik kis hölgy észhez tért a döbbenettől és próbálta menteni a helyzetet.
-Tudod mennyit dolgozik ezen mire ilyen lesz? -kérdezte.
Következő reakció: átölelet a hölgy, megpuszilt és mosolyogva közölte, hogy jól van na most megsértődtél?? Hát tudod hogy én ilyen vagyok...
Igen ilyen, én meg naív, hülye liba. Általában 10 órát molyolok egy ilyen babán.
Hazajöttem és bevágtam Márthát a szekrény aljába és átbőgtem a délelőttöt.
Délután kárpótolt Rita öröme, amikor átadtam neki a másik Márthát.
De a tüske bennem maradt.
Tudom, hogy nem tetszhetek mindenkinek és nem felelhetek meg mindenki ízlésének.
Birom a kritikát is- mert hiszek abban, hogy építő jellegű lehet, és segíthet tovább fejlődni.
De ez nekem sok volt.
Most emésztek, és eljutottam oda, hogy az asztalon 2 hete áll 2 Mártha torzó, és képtelen vagyok dolgozni rajtuk, mindenben csak a hibát látom. Gyomoridegem van, ha csak rájuk nézek.
Majd elmúlik.