HA MEGTETSZIK VALAMI, ÉRDEKLŐDNÉL, VAGY RENDELNÉL, KÉRLEK ÍRJ NEKEM A SZINESKAVICS@GMAIL.COM- RA VAGY KERESS MEG A FACEBOOKON :)

KÖSZÖNÖM, HOGY NÁLAM JÁRTÁL, VISSZAVÁRLAK! :)

2013. január 3., csütörtök

MEGSZÜLETTEK!!!!!- ma egy pillanatra angyal szállt közénk :)


Nem is tudom, hogy hol kezdjem, annyi minden kavarog bennem. Megérkeztek!!! 
Szemtanuja, része lehettem ma reggel a csodának és most nagyon nagyon boldog vagyok. :)) 
Az én drága kis Lunám életet adott 3 gyönyörű kölyöknek. 
Féltem, hogy ez az apró csupaszív jószág hogy viseli majd, de most végre megnyugodtam. 
Nagyon nagyon büszke vagyok rá. 
Jelzett reggel, befeküdt a macskahordóba- napok óta be volt készítve az egyik régi pólóm és egy törülköző- és hívott. Odamentem és az első pici már kint is volt, hamar jött a másik, és a harmadik is.
 Elfogyott az ereje, a lepényt én húztam ki belőle, és baba köldökzsinórját is én vágtam el. Mindegyiket átdörzsöltem a pólóval, Luna is megmosakodott.
Most pihennek, szárazon tisztán, elégedetten cuppognak. 
A videón hallani Luna dorombolását, szinte abba sem hagyja. Fekszik nézelődik, kéri a simit és mutatja a babáit. 
A másik két cica és Szotyika is nagyon tisztelettudóan viselkedik békénhagyják őt. 
Egészségesek szépek enyémek és boldogok vagyunk! :)
A fotók az első pillanatokban készültek. Van kettő, amiért nagyon hálás vagyok, hogy sikerült elkapnom a pillanatot. 

Az első lélegzet...
Kell ehhez valamit fűzni? Ez a pillanat tökéletes...















4 megjegyzés:

  1. Drága Kata!
    Akinek nincs állatkája, az nem is tudja mekkora boldogságot tudnak adni. Mi, macskások tudjuk ezt jól!
    Mindenki jól van, egészséges és boldog. Gratula! :)))

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a kedves "kismamának"! :-)
    A világ legszebb hétköznapi csodája! Gyönyörűek a picurok!

    VálaszTörlés
  3. Én nagyon köszönöm,hogy láthattam a képeket és a videót!Azt hiszem az élet legszebb pillanata,mikor születik valaki.Az én cicám is szült már,de azért nagyon felemelő érzés újra látni!
    Vigyázz rájuk és szeresdd őket,de azt hiszem ezt mondani se kell,érződik a szeretett ahogy írsz róluk!Üdvözlettel:Széligné Gabi

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...