most remélni kellene, szavak nélkül, néma könnyeket sírni, és hinni, hogy a fejfa nem értem kiállt. templomi szolga csoszog körbe, magánya unott, már nem szól, égre s földre nem esküszik imát. csak fohászkodik csendben, míg sorba sorba elolt minden gyertyát.
hideg magány borul a falakra, a szentek szeme haragosan villan. valaki még szuszog a sötétben, egy lélek itt maradt. nézik az angyalok, a kereszt halkan reccsen, idegen jár köztünk, súgnak össze az imakönyvek, a padok zsoltárt dúdonak a távolban.
anyám azt mondják, ezek a napok nehezebbek, de hidd el én már tudom, mindez hazugság. csak kell az indok, hogy legyen mire fogni a kibuggyanó könnyet, mikor eszembe jut holló hajad, és simogató gesztenye illatú valóságod. mert veled pihen belőlem egy darab.
föld alatt, fázva kuporognak bennem a szavak. a temető díszes fényben fürdik, valahogy most mindenki ártatlanabb.
selyemvirágot válogat a polcról az anyóka, hisz hosszú a tél, olyan kell ami sokáig kitart. majd üldögél az ablak mellett, és a hóesésnek motyogja a szavakat, elesett férjére gondol, elporladt csontjainak súgdos szép szavakat. bennem már tombol a tél, anyám hiányod izzóbb mint valaha. a sírodnál majd én is imát mondok érted, még úgy is, hogy tudom jól, te ott sem vagy.
Miatyánk ki vagy a mennyekben... zúg a templomi harang, most mindenki lelkében gyász éled, mondják ezek a napok nehezebbek... de hazug a szó, de kell, hogy lehessen nyíltan sírni, és kimondani a féltve örzött szavakat.
az angyalok homokot szórnak a fejünkre, nézik gyászunk és elfordulnak.
Nagyon szép !
VálaszTörlésMeghatóan gyönyörű..
VálaszTörlés