Először is mindenkitől elnézést akinek nem válaszoltam.
A baba jól van, szépen fejlődik, túl van az életveszélyen, önállóan lélegzik, szopik és gyarapszik. A lányom szintén. Még jó pár napig bent lesznek a kórházban.
Sajnos nem jön haza hozzánk, hanem a gyereke apjával marad tőlünk nagyon nagyon messze. Tudom, hogy szemétségnek tűnik de aggódom érte és jobb lenne mellettünk biztonságban tudni őket, nem pedig egy olyan ember mellett aki nem törődöm, agresszív és sorolhatnám. Csak remélni merem hogy rendben lesz velük minden. Mit tehetek? Rágom a kefét.
Hetek óta rosszul vagyok. Kb 15 napot feküdtem folyamatosan, csak a fürdőszobáig tudtam elkúszni meg vissza. Úgy mosogattam, hogy elmostam 4 poharat begörcsöltem vissza az ágyba 1 óra fekvés újabb 2 pohár 1 tányér újabb óra fekvés és így tovább. A végén oda jutottam, hogy azt hittem eljött az ideje a bénulásnak de hál Istennek nem így lett.
A félelmek ebben az állapotban felerősödtek, lámpafénynél aludtam, ha aludtam mert az volt a kényszerképzetem, hogy ha elalszom lebénulok. Útálom amikor nem tudom kontrolálni a testem és rángatózik zsibbad és fáj a legképtelenebb helyeken.
Szerencsére a nővérem és a kedves szomszéd asszonyom segítettek a főzésnél bevásárlásnál kutya sétáltatásban. Hálás vagyok érte, és persze a férjecskémnek, mert meló után hullán is bezavart a konyhából -vacsorát akartam neki készíteni a pulton támaszkodó félig fekvő rőzsehordó pózban- és megcsinálta Ő a vacsit mindannyiunknak. Korán reggel meg meló előtt bepakolt azzal az ordenálé büdös Ritex pakolással, pedig tudom mennyire utálja a vazelint a kezén :P
Na szóval hálás vagyok nekik nagyon.
Végre eltotyogtam dokihoz, aki jól megkínzott, kitekergetett, és megnyugtatott. Gyulladásban van a sérvem az eredeti borsó méret szilva nagyságú, szabad kézzel ki tudja tapintani ez okozza a folyamatos görcsös fájdalmat. Április 02-től nappali kórházba utalt. Addig fekvés séta és nyújtás.
Sétálni kb 1 hete járok Szotyikával, hálás vagyok minden pillanatért amit a szabadban és nem ágyban tölthetek. Igaz, hogy napi max 1 óra sétáról beszélünk, és gerincövet kell hordanom, mert anélkül összecsuklom és rohadt módon elfáradok és fáj mindenem a séta után, de tudom, hogy gyógyulok és mosolyogva jajgatok :)
Ülni már piciket tudok és elkezdtem szabni meg varrni az ajándékaimat. Pici türelmet még lányok!
A házi orvosom ismer tizen éve, szerinte depressziós vagyok és mindenáron agyturkászhoz akar küldeni és persze tele tömni nyugtatókkal meg hangulat javítókkal. (az alvatlanságra meg az éjszakai rettegés ellen írt fel nyugtatót, hogy aludjak picit: a receptnen andaxin szerepel napi 3*1 szem és 100 db-os kiszerelés - ha ezt beszedném azt hiszem zombivá vállnék, így kidobtam köszönöm ez nem megoldás számomra)
De ha őszintén magaba nézek kicsit igaza van. Nekem ahogy mondják mindíg félig tete a pohár és mosolygok és életigenlő vagyok és a legképtelenebb helyzetekből is felállok és mégis...
Egy barátom azt mondta egyszer Kata te minden nap meghalsz egy kicsit hogy újra élj. Hát van benne valami.
Azt hiszem kezd az agyamra menni a magány. Örökké egyedül vagyok a család hajnalban megy este jön, a mozgásterem pár utcányira és a négy falra szűkült. - le kell szoknom a magamban beszélésről mert néha azon kapom magam, hogy magamhoz beszélek igaz csak szavakat tőmondatot de mégis csak beszélek -
Még mindíg napi szinten hiányzik az apukám,azon kapom magam hogy öltözni kezdek, hogy átmenjek kicsit hozzá, vagy fel akarom hívni ha jó lenne valakihez szólni...
Minden nap eltervezem, hogy ezt meg ezt készítem el, és azon kapom magam, hogy nagy slunggal elkezdem és félúton elakadok, állnak a félkész teremtményeim, és várnak. Bámulnak rám a torzók a testrészek és nem igazán tudok velük mit kezdeni. Mindíg találok hirtelen halaszthatattlanná váló dolgot a befejezésük helyett. Na majd holnap másként lesz és nem lesz én meg haragszom magamra és elkeseredek. A fejem teli tervekkel ötletekkel és sehova nem jutok. Csak én vagyok így ezzel?
Az állatkáim rengetek örömet adnak, azt hiszem nélkülük már teljesen megőrültem vagy minimum beguboztam volna.
Luna eleven és örökmozgó, látszik rajta, hogy azt lesik hol és mivel huncutkodhatna. De ez mellett annyi szeretet szorult ebba kis állatba, hogy elképesztő. Elég ránézni és már dorombol, több féle hangon és hangerővel. Ha hozzá érünk azonnal eldobja magát a hasát mutatja és tekereg az ujjaink alatt az az érzése az embernek, hogy ha tehetné a bőrünk alá is bebújna.
Bogyókát csak kishercegnek hívjuk, csendes, magányos, kényes és hisztis ,szelíd kis szépség. Csak akkor jön ha neki van kedve viszont akkor bújik és dorombol ezerrel. Imádnivaló kis különc.
Mániákusan szopik. Az ölembe ugrik dorombol ezerrel, és a polómat pulóveremet dagasztja és szopja, cuppogva. Látszik rajta, hogy elégedett és boldog . Csak engem tüntet ki ezzel, én meg válthatok felsőt mert tiszta nyál vagyok.
Sajnos csak alvás közben tudom fényképezni őket mert ha ébren vannak rohannak örökké a kis sajtkukacok :)
Ja azért alkotgatok fekve is. Újra hímzem a DIM farkasaimat és horgolok.
Puszi mindenkinek, köszönet hogy elolvastatok és köszönöm a türelmet!
Itt a macskahordóban alszanak. Egy régi zsenilia kardigán van bent és imádják. Minden éjjel ebben pihennek és napközben is sokat.
